Késnek a fedett uszoda felújítási munkálatai

A „Mircea Birău” fedett uszodát még júliusban bezárták, karbantartás és fertőtlenítés értelmében, a munkálatokat viszont azóta sem kezdték el.

Októberig tervezték befejezni a marosvásárhelyi fedett uszoda rehabilitálását, a jelenlegi helyzetből adódóan azonban erre még várni kell – világosított fel Jánosi Levente, a helyiség igazgatója. Egyelőre csak a tárgyalások zajlanak, a kivitelezés pontos dátumáról és határidejéről nem tudni még semmi biztosat – tette hozzá. Így az uszoda zárva lesz mindaddig, míg el nem végzik a szükséges javítási munkálatokat.

A Helyi Tanács közel 1800 lejes összeget rendelt el az épület tetőzetének felújítására és a helyiség tetőteresítésére – még márciusban. A betonszerkezet ugyanis eléggé megrongálódott, és valóban szükséges egy átfogó felújítás a balesetek elkerülése végett – magyarázta Jánosi Levente. A karbantartással együtt nem ártana néhány új helyiséget is létrehozni, mint például egy fitness-termet, kávézót, masszázs szalont vagy éppen egy pihenőt.

A „Mircea Birău” fedett uszoda a város egyedüli beltéri uszodája. 1984-ben adták át, és az egykori TCM keretén belül működött. 2003-ban a Polgármesteri Hivatal hatásköre alá került. Ezt követően számos apró változtatáson ment keresztül. Hogy megvalósul-e az újabb korszerűsítési hullám, az már a jövő titka…

Share this post

PinIt
scroll to top