Az év első kilenc hónapjában a társadalombiztosítási alap bevétele valamivel több mint 400 ezer lej volt Maros megyében, míg a nyugdíjak, és az ehhez kapcsolódó költségek kifizetésére egymilliárd lejt költöttek. A hiányzó összeget az állami költségvetésből finanszírozzák.

Idén rendkívül magas deficittel kell számolnia a nyugdíjpéztárnak az előző évekhez képest, amikor a hiány mindössze 60 százalék volt.
A Maros Megyei Nyugdíjpénztár képviselői szerint előfordulhat, hogy a jövedelmek begyűjtése okoz gondot, és a következő hónapokban legalább részben sikerül visszatéríteni a hiányt:
„A nyugdíjak kifizetésével, illetve a nyugdíjpénztár működtetésével kapcsolatos összkiadások meghaladták az egymilliárd lejt. A bevétel és a kiadások közötti igencsak jelentős különbséget az államkasszából egészítettük ki. Ez az összeg nem volt mindig ilyen nagy. Általában az év utolsó negyedévében a nyugdíjpénztár bevételei magasabbak, mint az év többi részében” – ismertette a Marosvásárhelyi Rádiónak Eugenia Neagoe, az intézmény megyei igazgatója.
Maros megyében jelenleg 134 ezer nyugdíjas van, ezzel szemben a társadalombiztosítási hozzájárulást befizető személyek száma 2000-el kisebb. Ugyancsak a megyei nyugdíjpénztár kezeli a munkahelyi balesetek és megbetegedések finanszírozására fenntartott pénzalapot is, ahol a bejövetel kétszer nagyobb a kiadásnál.


