Két marosvásárhelyi elismerés a magyarországi Színikritikusdíj-átadón

Bányai Kelemen Barna a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat, Székely Csaba pedig a legjobb új magyar drámáért/színpadi szövegért járó elismerést vehette át a szeptember 22-én, vasárnap a budapesti Trafóban megszervezett szakmai eseményen, a Színikritikusok Díjának gáláján. A két alkotót a Bányavakság című előadásban nyújtott teljesítményért, illetve annak színpadi szövegéért díjazták. Elismerésre jelölték ugyanakkor a produkció zeneszerzőjét, Boros Csaba színművészét is, színházi zene kategóriában.

Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

A 2013/2014-es évad előadásairól huszonhárom színikritikus nyilvánította ki véleményét szavazata által.

A határon túliak közül a marosvásárhelyi alkotók három jelölést kaptak és két díjat ítéltek oda a magyarországi szakemberek.

A Tompa Miklós Társulat és a Yorick Stúdió közös produkciójának alkotói több hazai és határon túli szakmai elismerésben részesültek.

A Színikritikusok Díjának legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában – Bányai Kelemen Barna mellett – jelölték továbbá a budapesti Nemzeti Színház két színészét: László Zsoltot és Znamenák Istvánt.

Székely Csaba drámaíró pedig annak a díjnak a nyertese, amelyre a Kerékgyártó István-Radnai Annamária szerzőpárost, illetve Pintér Bélát is nevesítették a magyarországi színikritikusok.

A gálán a fontosabb elismeréseket Eszenyi Enikő és Csákányi Eszter, Stohl András, Mohácsi János és Zsámbéki Gábor vehette át.

Bányai Kelemen Barna színművészt legközelebb az Alkésztisz című kistermi előadásban láthatja a közönség Sorin Militaru rendezésében. Az előadás szövegét, Euripidész nyomán Székely Csaba írta. A Bányavirág és a Bányavakság című előadások továbbra is megtekinthetők a Nemzeti Színház kistermében.

Share this post

PinIt
scroll to top