Két román állampolgárt lopás alapos gyanúja miatt tartóztattak le az olasz hatóságok Amatrice közelében.
A katasztrófa okozta szervezetlenséget kihasználva, a két román – egy 44 éves férfi, valamint egy 45 éves nő – ruhákat, háztartási eszközöket, elektronikai cikkeket és 300 eurót is eltulajdonított. Az olasz rendőrök egy német rendszámú kocsival kapták el a két gyanúsítottat, a Preta nevű faluban.
Egyes információk szerint a vádlottak már korábban is követtek el hasonló bűncselekményeket. A hatóságok előzetes letartóztatásba helyezték a gyanúsítottakat, minősített lopás vádjával.
A 24-én bekövetkezett földrengésben több mint 290 személy vesztette életét, köztük több román állampolgár is elhunyt vagy eltűnt.