Kevesebb a magyar oktató a marosvásárhelyi orvosi egyetemen

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusa a hétvégén arról döntött, hogy nem hosszabbít szerződést több magyar nemzetiségű nyugdíjas óraadó tanárral – írta a Krónika című kolozsvári napilap hétfőn.

A Krónika értékelése szerint magyarellenes döntést hozott a MOGYE román többségű szenátusa, mivel a tavasszal nyugdíjba küldött, és nyugdíjas óraadóként mostanáig továbbfoglalkoztatott 15 egyetemi oktató közül kilenc magyar nemzetiségű. Az, hogy a szerződéseket a hétvégén nem hosszabbították meg, a lap szerint jelentősen megnehezíti majd a magyar tagozat működését. Amíg az egyetem diákságának nagyjából fele magyar nemzetiségű, a magyar nemzetiségű tanárok aránya egyharmad alá csökkent.

Az egyik érintett, Kincses Ajtay Mária, a Romániai Magyar Orvosi és Gyógyszerészeti Képzésért Egyesület (RMOGYKE) alelnöke a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a MOGYE szenátusának döntése „a magyar tagozat teljes elsorvasztását célozza”.

Az RMOGYKE aktivistái az egyetem magyar intézeteinek létrehozása érdekében hetek óta tiltakoznak Marosvásárhely főterén. A hétvégi szenátusi döntés miatt pedig újabb demonstrációra készülnek. Ezúttal az egyetem épülete előtt, hangosbemondóval készülnek fejezeteket felolvasni a román oktatási törvényből.

Korábban az váltott ki tiltakozást, hogy – az új román oktatási törvény biztosította lehetőségek ellenére – az intézmény szenátusa júniusban megakadályozta a magyar intézetek létrehozását. Júliusban az okozott felháborodást, hogy az általános orvosi karon a 80 költségtérítéses hely mindegyikét a román tagozatra felvételiző diákok kapták meg. Ezt később korrigálták, 40 helyet biztosítva a magyar tagozatnak.

Share this post

PinIt
scroll to top