Ki lesz az alpolgármester Marosvásárhelyen?

Úgy tűnik, Marosvásárhely polgármestere nem hiányolja a segédet, mivel Peti András volt alpolgármester irodáját már át is vette a város jegyzője, és a csütörtöki tanácsülés napirendjén sem szerepel az alpolgármester megválasztása.

Fotó: Plugor Árpád

Fotó: Plugor Árpád

Az ügyben kifejtett vélemények eltérnek egymástól: egyesek úgy gondolják az RMDSZ-nek kellene lépnie, mások szerint a polgármester feladata javaslatot tenni arra, hogy kivel szeretne együtt dolgozni.

Az utóbbi véleményt osztotta Sergiu Papuc helyi PSD tanácsos is, aki a Marosvásárhelyi Rádiónak azt nyilatkozta, hogy a tervezet nem szerepel a holnapi ülés napirendjén, de a funkció betöltésére a polgármesternek kellene javaslatot tennie.

Csíki Zsolt, RMDSZ tanácsos arról számolt be, hogy a szövetség nem érdeklődik az alpolgármesteri funkció után: „Számunkra ennek nincs semmilyen tétje, akkor minek állítanánk alpolgármestert?”, kérdezte Csíki.

Dumitru Matei, a PNL képviselője szerint az ősztől a városnak nagy szüksége lenne az alpolgármesterre: „Számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy Marosvásárhelynek, ahol a megye 30%-a lakik, ne legyen alpolgármestere, míg olyan településeken, ahol mindössze ezer ember él, a polgármesternek van segédje. Mi kisebbségben vagyunk, nem tudunk alpolgármestert választani, ez most az RMDSZ feladata és felelőssége lenne”, mondta a képviselő a Székelyhonnak.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    A POL elnöke szerint semmi szükség alpolgármesterre, akiket eddig is csak „fölöslegesen fizettek” a közpénzből.

    Cosmin Blaga, a Polgármesteri hivatal szóvívője Dorin Florea véleményét tolmácsolva, ezt nyilatkozta:
    „A városnak működnie kell, ha az önkormányzatban többségben levő politikai pártok nem akarnak alpolgármestert jelölni, akkor ezen döntésükért felelniük kell a választók előtt.”

    Share this post

    PinIt
    scroll to top