Szombaton a második élő show-val folytatódott az RTL Klub népszerű tehetségkutató showműsora, a Csillag Születik. A most is rendkívül szoros és izgalmas adás végén a zsűri és a nézők közös döntése alapján Negyela Bernadett és a Vízi Imre és Molnár József páros búcsúzott a műsortól.
Szombaton már csak tíz produkció folytatta a küzdelmet a Csillag Születik 2012 fődíjáért, azzal a tudattal, hogy ketten ismét kiesnek az értékes nyereményekért folytatott küzdelemből.
A döntősök közül többen ezúttal is saját dallal készültek. Németh Zoltán, alias Plazma, ezúttal sem hazudtolta meg magát és kicsit visszatért az első válogatón megismert stílusához. Az In Diretta nevű agrár pop formáció a Jamaica című dalával igyekezett meggyőzni a zsűrit és a nézőket. A The Immigrants egy igazán meglepő feldolgozással állt a színpadra, ugyanis a French Affair You’re so sexy című slágerét hangszerelték át. Az énekes produkciók közül Negyela Bernadett a Valahol Európában musical-ből énekelte el a Nem szabad félni című dalt, Szirota Jennifer Tóth Verától a Nem kell valaki másé, a Prügyi Duó Demjén Ferenctől a Hogyan tudnék élni nélküled, a Molnár József és Vizi Imre páros Zámbó Jimmy-től a Bye bye lányt, míg Mészáros János Elek Mascagni Parasztbecsület című operájából adott elő egy részletet. Juhász Marci pedig ezúttal ukulelére cserélte gitárját és egzotikus stílusban énekelte a Máma van az utolsó vasárnap című népdalt. A Csillag Születik 2012 egyetlen versenyben maradt tánccsoportja ezúttal Optimus nevű székes koreográfiájukkal nyűgözték le a Hernádi Judit, Pokorny Lia, Hajós András és Puzsér Róbert alkotta zsűrit.
Íme a ma esti produkciók:
Prügyi duó – Hogyan tudnék élni nélküled
Szirota Jennifer – Nem kell valaki másé
Mészáros János Elek – Sancta Maria
Plazma – Egy darab magamból
In Diretta – Jamaica
Negyela Bernadett – Nem szabad félni
Juhász Marci – Máma van az utolsó vasárnap
Molnár Jocó és Vízi Imre – Bye-bye lány
Quantum XXL – második élő adás
Ezeket olvastad már?
A kiscsillagok után a fröcssöntött frizurájukról és a frissen nyírt bajuszukról közismert botrányaikról is híres alter formáció, a Soerii & Poolek állhatott színpadra, akik a Valahol messze című szerzeményüket adták elő.
A Csillag Születik mezőnyétől végül a zsűri pontszámai és a nézők szavazatai alapján két produkciónak, Negyela Bernadettnek és a Molnár József és Vizi Imre alkotta duónak kellett búcsúznia, így jövő héten már csak nyolcan küzdhetnek a műsor fődíjáért.
Szerintetek milyen volt szombat este Imre és József?