Kilakoltatás az ANL-kből

A Polgármesteri Hivatal képviselői rendellenességeket figyeltek meg az ANL-s lakások bérlési szerződéseinek betartásában, emiatt több családot is kilakoltatnak a lakrészekből.

Előfordul, hogy egyes bérlőknek más lakhelyük is van, mások pedig albérletbe adták az általuk amúgy is bérelt lakrészt. Mindkét eset ellentmond a szerződésnek, emiatt határoztak úgy az önkormányzatnál, hogy kiteszik a „csaló lakókat” a lakásukból.

Mircea Fărcăşan elmondta, az utóbbi esetet nehéz bizonyítani, mert az illető személyek általában azt állítják, rokonaik laknak éppen a lakásban. Az első esetben azonban, mikor nyilatkozat megírásával szembesítik az érintett bérlőket, jobbnak látják azok inkább bevallani, hogy tulajdonosai más lakásoknak is, minthogy tagadják, jogilag is bonyolítva az ügyet. Ellenben létezik egy harmadik eset is: amikor olyan személyek bérlik a lakásokat, akik évek óta külföldön dolgoznak, az ANL-s lakás pedig üresen áll, használatlanul.

Az illetékesek azért fogtak hozzá a nyomozáshoz és intézkedéshez, mert utóbbi időben rengeteg kérést nyújtottak be az ANL-s tömbházak lakrészeire vonatkozva. És mivel felmerült a helyzet, hogy egyesek visszaélnek a szerződés tartalmával, fenntartva a lakást más, jobban rászoruló családok/személyek elől, a Polgármesteri Hivatal a kilakoltatáshoz folyamodott, mint megoldáshoz. Úgy szabályt is behoznak: 3–6 hónap nem használás után kötelezik a bérlőket a lakrészek elhagyására – egészítette ki a Polgármesteri Hivatal képviselője.

Jelenleg Marosvásárhelyen hét ANL-s tömbház létezik, összesen 251 lakrésszel. A közeljövőben további hat, plusz négy építését tervezik, amelyek újabb 120+80 lakással állnak majd az igénylők rendelkezésére.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Slavic Andrea

    Share this post

    PinIt
    scroll to top