A Bechtel-szerződés ügyének kivizsgálására kéri a kormány a DNA-t és a SRI-t, hogy fényt derítsenek a szerződéskötés során végbement lehetséges bűncselekményekre.
Az ügyben több volt miniszter is érintett lehet, név szerint Gheorghe Dobre, Sebastian Vlădescu, Monica Macovei, Radu Berceanu, és az Országutak és Autópályák Országos Tanácsának (CNADNR) volt elnöke, Cristian Duică is.
A kormány vizsgálata szerint 2005-ben a szerződést a kormány engedélye nélkül, mindössze Gheorghe Dobre volt szállítási miniszter jóváhagyásával írták alá.
Ezenkívül azt is kiemelik, hogy az egyezmény módosítása 2009-ben törvénytelen volt, és 40 millió euróval károsította az államot. Ezt az összeget határozták meg ugyanis előlegként, a módosítással viszont „mozgósításra használt költséggé” minősítették át. Az előleg összegét a Bechtelnek vissza kellett volna fizetnie, a módosítás miatt viszont erre nem került sor.
Emellett a módosítással egy évvel meghosszabbították a munkálatok idejét is, ami tovább növelte a költségeket legkevesebb 12 millió euróval.