Körülbelül tízezer személy tüntet Bukarestben az igazságszolgáltatást szabályozó törvények módosítása és az adóügyi reform ellen. A résztvevők elindultak a Victoriei (Győzelem) térről a Lascăr Catargiu sugárúton a Római tér irányába. A menetet lovas rendőrök kísérik.
A tüntetést a Facebookon hirdették meg, a szervezők Bukaresten kívül több megyében, de Milánóban, Zürichben, Birminghamben és Párizsban is tiltakozó megmozdulásokra biztatták az ott élő román állampolgárokat. Negyvenkét civil szervezet, valamint az Országos Szakszervezeti Tömb és az Alfa Kartell tagszervezetei szólították utcára a lakosságot, hogy az igazságügyi törvények módosítása és az adóügyi reform ellen tiltakozzanak és követeljék a kormány, valamint a képviselőházi és a szenátusi elnök lemondását.
A fővárosban gyülekező tüntetők a tervek szerint a szenátus, az igazságügyi minisztérium és a képviselőház székháza elé vonulnak.
Forrás: AGERPRES