Közel 100 ezer eurós reklám-segély a WizzAirnek

Habár a Megyei Turisztikai Egyesület ezt másképp nevezi, tulajdonképpen 98 ezer eurót fizet a WizzAir légitársaságnak azért, hogy népszerűsítse a megyét. A felek ugyanis egy olyan szerződés aláírását tervezik, amely arra kötelezné a WizzAirt, hogy a fenti összeg ellenében a honlapján, a repülőjegyeken, valamint a belső folyóirataiban, kiadványaiban reklámozza Maros megyét.

Lokodi Edit Emőke, megyei tanácselnök örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Európa legismertebb fapados légitársasága ekkora légi bázist létesít Marosvásárhelyen. A közel 100 ezer eurós hozzájárulás pedig enyhítené a veszteséget, amelyről a WizzAir kereskedelmi igazgatója, Ábrán György beszélt az új járatok elindításakor.

A tanácselnök ugyanakkor tisztázni szerette volna a félreértést: sem segélyről, sem marketingadóról nincs szó. Csupán egy partnerségre vonatkozó szerződés aláírásáról, amelyben a Turisztikai Egyesület állja azoknak a reklámanyagoknak és reklámfogásoknak  a költségeit, amelyekkel a légitársaság népszerűsíteni fogja megyénket. Lokodi hozzátette, amennyiben a WizzAir nem cserkészi be a megegyezett 250 ezer utast egy év leforgása alatt, az egyesület csökkenteni fogja a hozzájárulási összeget. Viszont ha 250 ezer utasnál többet sikerül megnyerni, az összeg változatlan marad – ismertette a feltételeket a tanácselnök.

Akárhogy is nevezzük ezt a kapcsolatot, a Megyei Tanács 0,392 euróval támogatja a WizzAirt utasonként, ez pedig kárára van a többi vállalatnak, amely szintén a Transilvania repülőtéren tevékenykedik. A másik dolog meg az, hogy ha valóban nem támogatás ez az összeg, akkor miért törődnek a hatásával?

Bármilyen okból is pattant ki, az ötlet jónak bizonyul. Csak azt az egyet nem tudni még, hogy számoltak-e a városvezetőink azzal, hogy ha (ennek a kampánynak köszönhetően) beindulna nálunk is a turizmus, milyen módszerekkel kezelik majd azt?!

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Share this post

    PinIt
    scroll to top