Közel 50 gyerekről mondtak le az anyák

Maros megye kórházaiban 47 csecsemőt hagytak el az édesanyák. Ami pedig az örökbeadást illeti, 14 gyereket fogadtak be idegen szülők – derült ki a Gyermekvédelmi Igazgatóság 2010-es évre szóló jelentéséből.

Tavaly 47 gyereket hagytak el a szülők Maros megye kórházaiban, ugyanakkor közülük 22-t mégis sikerült a természetes családjukba visszaiktatni.

Emellett 39 – 15 román, 20 roma és 4 magyar nemzetiségű – gyerek örökbeadását készítették elő, szintén 2010-ben. Közülük 14 lelt nevelőszülőkre.

A Gyerekvédelmi Igazgatóság végrehajtó aligazgatója, Deák Mária úgy nyilatkozott, tavaly 35-en érdeklődtek az örökbefogadás folyamata felől. A családok minősítését megelőző vizsgálatok 60 napig tartanak. Ezután dől csak el, hogy méltók-e a szülők az örökbefogadásra vagy sem. Az aligazgató hozzátette, az örökbefogadás folyamata hónapokat, vagy akár éveket is igénybe vehet.

Share this post

PinIt
scroll to top