Közel 70 postai alkalmazottat menesztenek Maros megyében

2013. szeptember elejétől a Román Posta újabb intézkedésekbe kezd, ami az alkalmazott-létszám lefaragását illeti. Ezúttal több mint 3500 személytől válna meg a hivatal, amelyek közül közel 70 a Maros megyei postahivataloknál tevékenykedik.

Fotó: citynews.ro

Fotó: citynews.ro

„Úgy tudjuk, 60–70 alkalmazottról van szó, amelyek zöme önszántából hagyja el a hivatalt.” – nyilatkozott Viorel Neagu, a Román Posta marosvásárhelyi szakszervezetének elnöke. Hozzátette, csak abban az esetben vették figyelembe az alkalmazottak menesztésre vonatkozó kéréseit, ha rajtuk kívül még azt a feladatot más dolgozó is végrehajtja.

Neagu azt is elmondta, az elküldendő alkalmazottak sorába főként olyan személyek tartoznak, akik nemsokára nyugdíjba vonulhatnak, menesztésüket követően pedig kiegészítő bérekben részesülnek.

„Az alkalmazottak számban 3 és 30 között terjedő kiegészítő bért kapnak, a munkában eltöltött régiségük függvényében, amelyeket részletekben fizetnek majd ki.” – részletezte a szakszervezet elnöke.

Forrás: muresnews.ro

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Share this post

    PinIt
    scroll to top