Közzétették az önkormányzati választások végeredményét

Közzétette pénteken a központi választási iroda a romániai önkormányzati választások végeredményét, amely szerint a kormányzó szociálliberális szövetség (USL) a megyei pártlistás voksok csaknem felét megszerezve elsöprő győzelmet aratott a négy évvel ezelőtt győztes, most 15 százalékot elérő jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) felett.

A harmadik helyen egy populista párt, Dan Diaconescu Néppártja (PPDD) végzett kilenc százalékkal.

A – pártpreferenciák mérésére leginkább alkalmas – megyei pártlistákra adott voksok tekintetében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a négy évvel korábbi 5,13 százalékról 5,52 százalékra növelte országos támogatottságát. A Magyar Polgári Párt (MPP) a korábbi 1,01-ról 0,41 százalékra esett vissza, a tavaly bejegyzett Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) pedig a szavazatok 0,49 százalékát kapta országos szinten.

Az RMDSZ megyei listái csaknem 492 ezer voksot kaptak, az EMNP listái 44 ezret, az MPP listái 37 ezret, míg az MPP-EMNP koalíciós lista ötezret. Az RMDSZ-nek így 88 megyei tanácsosa lesz (eggyel több az eddiginél), az MPP-nek és az EMNP-nek pedig hét-hét megyei tanácsosa (eddig az MPP-nek 19 megyei tanácsosa volt). Az RMDSZ eddigi négy megyei tanácselnöke közül kettő szerzett újabb mandátumot.

A magyar pártok megyei jelöltlistái kapták országos szinten a szavazatok 6,48 százalékát. A tavalyi népszámlálás ideiglenes adatai szerint Románia állandó lakosságának 6,5 százaléka vallotta magát magyarnak.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    A magyar pártok megyei listáira adott voksok 85 százalékát kapta az RMDSZ (akárcsak 2008-ban), a fennmaradó 15 százalékon pedig az MPP és az EMNP – illetve a két párt koalíciós listája – osztozott.

    A települési önkormányzatokban az RMDSZ-nek 2261 tanácsosa lesz (az eddigi 2195 helyett), az MPP-nek 266 (az eddigi 489 helyett), az újonnan alakult EMNP-nek pedig 214. További 14 magyar tanácsos az EMNP-MPP koalíciós listán szerzett mandátumot.

    A magyar pártok jelöltjeinek és az általuk támogatott függetleneknek összesen 212 településen sikerült polgármesteri tisztséget szerezniük, ebből 203 RMDSZ-es (korábban 184), 7 MPP-s (korábban 11), 2 EMNP-s, további három településen pedig független magyar polgármester győzött.

    A vasárnap lezajlott romániai önkormányzati választáson a szavazásra jogosultak 57,5 százaléka járult az urnákhoz, míg négy évvel ezelőtt a részvétel nem érte el az 50 százalékot.

    Forrás: MTI

    Share this post

    PinIt
    scroll to top