A Kultúrpalotáért, az emeletes parkírozó ellen kezdeményezett petíció jelenlegi beszámolója

“KÜLÖNBSÉG A KÖZÖTT, AMIT MEGTESZÜNK ÉS AMIRE KÉPESEK LENNÉNK, MEGVÁLTOZTATHATNÁ A VILÁGOT.” Gandhi

Kultúrpalota

A tavaly decemberben általam, magánszemély által kezdeményezett petíció (itt megjegyzem: semmilyen politikai part vagy szervezet nem áll a hátam mögött, és nem is fogadok el semmilyen ezen irányban történő törekvést, a pártok részéről) 2220 városszerte összegyűjtött nemzetiségtől mentes aláíró támogatását gyűjtötték be önkéntes munkatársaim, amelyeket 135o on-line aláíró is segített a világ minden részéről.

Ha nem lett volna meg a háttérből való kisebbségi párt kontárkodása az aláírások megsokszorozódtak volna.
Sajnálattal jegyzem meg, a város területén több 25 – 30 fős csoportokkal beszélgetve különböző alkalmakkor az elmúlt napokban arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon kis százaléka a lakósságnak ismeri ezt a tervet melyet a városvezetőség, 2006 városi tanács határozat óta kezdeményez.

Megkérem a sajtó munkatársait, hogy lehetőségük szerint szenteljenek nagyobb teret ennek a tervnek a színrevitelében, melyhez bármilyen szakmai segítséget a szakemberek véleményezését is csatolják.

Továbbá felkérem a lakosság összetartó erejét, nemzetfügelenül, hogy higgyenek még abban, hogy összefogásunkban rejlik az erő, és nem a politikusékban, bár ők is emberek.

A papír íves aláírások a Magyar egyházaknál a tegnapi nappal befejeződtek, beleértve a Bernády alapítványt is. Ezek alól kivételt képeznek a Marosvásárhely főtéri kétágú Katolikus templom irodája délelőttönként, a Deus Prohebitus ház bejárata a sáros utcából, és a Klastrom utcai Demokrácia központ irodája is.

Az Unesco műemlékvédelmi bizottságának, az Europai kulturális örökség szervezetéhez, valamint a fővárosi Kulturális Minisztérium műemlékvédelmi szakbizottságához küldöm, viszem el személyesen az aláírások hitelesített másolatát, a nemzetközileg ismert független, szakemberek véleményezésével együtt, meg az országunkat hírbe hozó neves szakemberek véleményezésével együtt.

Tudniillik a megye akkori főépítésze Preotu Mariana mérnök aláírásával láttamozva 2013 novemberében a megye szakbizottsága, még három kiegészítő szaktanulmányt kér a várostól:

Ezek:

Kulturális Minisztérium jóváhagyása
A Horea utca magánterületek hitelesített okmányát
Az autós közlekedést ki meg belépve az emeletes parkolóba a Horea utcából

A petíció kezdeményező Kovács István Dávid.

Share this post

PinIt
scroll to top