Kutatók éjszakája Marosvásárhelyen

Marosásárhelyen megszervezésre kerül a „Kutatók éjszakája” elnevezésű esemény, a „Petru Maior” Egyetem jóvoltából. A projektet az Európai Unió kezdeményezte, és valamennyi hozzá csatlakozott tagállamban zajlik, a kutatók és a tudomány népszerűsítésének céljából.

Az érdekeltek megtudhatják, miből is áll egy kutató munkája, az miért játszik nagy szerepet a mindennapi életünkben, hogyan reagál az emberi szervezet a külső hatásokra, miként javíthatunk a képességeinken, hogyan működnek a robotok, illetve milyen érzés tudományos kutatónak lenni.

Arra is lehetőség adódik, hogy emberként ismerjük meg a tudóst, egy közülünk lévőként, aki a munkája által hozzájárul az emberiség és a világ fejlődéséhez.

A sorra kerülő beszélgetések, interaktív kísérletek és gyakorlati műhelyek célja, hogy minél többet megmutassanak egy tudós munkájából, illetve hogy a szakmához vonzzák az érdeklődő fiatalokat.

Az eseményre 2012. szeptember 28-án kerül sor, Marosvásárhelyen. Három helyszínt von be a műsor: a Gyerekek Palotáját – 17.00 és 20.00 óra között, a „Petru Maior” Egyetemet – 20.00 és 21.00 óra között, valamint a Középkori Várban működő Múzeum Kávézót – 21.00 óra után.

A „Kutatók éjszakája” 300 európai városban zajlik, egyidőben a marosvásárhelyi eseménnyel. Hazánkban is több település csatlakozott a projekthez. Ilyen például Bukarest, Karácsonkő (Piatra Neamţ), Szinaja, Szucsáva és Tulcsa.

A legelső „Kutatók éjszakáját” 2005-ben szervezték meg, és máig  több mint 1,5 millió látogatót vettek nyilvántartásba.

Share this post

PinIt
scroll to top