Volt hotelt alakítanak át tömbházzá, amelynek lakrészeit az önkormányzat alkalmazottjai között osztanak szét. Az ok egyszerű: azért kapnak lakást, mert a hivatalban dolgoznak.
Összesen 34 tömbház-lakást hoznak létre a volt Romcab által valamikor működtetett hotelből. A projektet a Helyi Tanács hagyta jóvá.
Lucian Racz, a Polgármesteri Hivatal Technikai osztályának vezetője úgy nyilatkozott, a munkálatok márciusban fejeződnek be, összértékük pedig közel 2,5 millió lej. Ennek felét a Fejlesztési Minisztérium állta, a másik felét pedig helyi pénzekből fizették ki. Az épületet teljesen felújítják és manzárdosítják – egészítette ki Racz.
A 34 lakrészből 14 egy szobás, 20 pedig két szobás – magyarázta Bako Attila, a Polgármesteri Hivataltól. Ezekből körülbelül 12-t szolgálati lakásként működtetnének, megvásárlási vagy albérletbe adási jog nélkül. A lakhatási jog is csak addig lesz érvényes, míg az illető alkalmazott az önkormányzatnál dolgozik, illetve ameddig nem szerepel a nevén egyéb ingatlan – tette hozzá Bako.
Azért döntöttek így az illetékesek, mivel jelen pillanatban Marosvásárhelyen csupán 12 szolgálati lakás létezik a közalkalmazottak számára, és 59-en kérvényezték még az ANL-programban szereplő lakások egyikét.
Városunkban jelenleg összesen 690-en szerepelnek az ANL-s szociális lakások várólistáján.