Lemondott Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója

Levélben tájékoztatta az államfőt a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, Gáspárik Attila a színházépület rossz állapotáról, és bejelentette lemondását, arra hivatkozva, hogy tehetetlen a problémával szemben.

Fotó: Tompa Miklós Társulat/Facebook

A kedden nyilvánosságra hozott levélben Gáspárik Attila felidézi, hogy 11 éve vezeti a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházat, amelynek 1973-ban emelt épülete mára olyan rossz állapotba került, hogy az alkalmazottak és a közönség testi épségét veszélyezteti.

‘Az általam tizenegy éve irányított Marosvásárhelyi Nemzeti Színház épülete olyan siralmas állapotba került, hogy tulajdonképpen nap mint nap kockáztatjuk művészeink, alkalmazottaink és közönségünk biztonságát. Az épületet 1973-ban avatták fel, azóta nem eszközöltek rajta jelentősebb felújítást, illetve nem hőszigetelhettük, ami a magas energiaárak miatt pokoli hideg évadra nyit kilátást. A kormányprogramban ugyan tételesen megjelenik az épület felújításának terve, de mindezidáig még az állapot felmérése sem valósult meg’ – olvasható a Klaus Werner Iohannis államfőhöz címzett levélben.

Gáspárik hozzáteszi, kudarcot vallottak a kulturális, illetve a fejlesztési minisztérium érzékenyítésére tett kísérletei, és a Maros megyei parlamenti képviselők sem mutattak érdeklődést a színház állapota iránt.

‘A második nagy probléma a színház vezetőjének helyzete. Kilenc hónapja nincs teljes jogú vezetője az intézménynek. Két pályázat útján szerzett mandátum után 30, illetve 60 napos átmeneti időszakokban vezetem az intézményt. Ilyen megbízásokkal nem lehet gördülékeny, hiteles tevékenységet szervezni’ – folytatja az igazgató.

‘Ezt a két nagy problémát szem előtt tartva vészhelyzeti jelzésként – a kialakult helyzetre való tekintettel, melybe méltatlanul jutott a Nemzeti Színház, az egyetlen olyan intézmény, melynek tevékenysége a román és a magyar kultúrát, illetve az európai kultúrát egyaránt szolgálja – úgy döntöttem, hogy lemondok az igazgatói posztról. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház példát állított a román és magyar kultúra interkulturalitásának hangsúlyos felvállalására: évente mintegy 100.000 kedvezményezett gyakorolja a jó együttélést egymás kultúrájából merítve ihletet’ – fogalmazott Gáspárik.

Az igazgató arról is tájékoztat a nyílt levélben, hogy az időközi megbízatása október 19-én jár le, lemondása szeptember 19-én lép hatályba. A hátralévő időszakban annak érdekében fog tevékenykedni, hogy a változások ne érintsék a művészeket és a közönséget.

Gáspárik Attila azzal zárja az államfőhöz címzett sorait, tudja, hogy gesztusa ‘kissé teátrálisnak tűnhet’, de Novák Katalin magyar köztársasági elnök romániai látogatása előtt akarta felhívni a román államfő figyelmét a helyzetre.

‘A döntésem visszavonhatatlan. A projekt révén elnyert két mandátum után tudom, hogy változásra van szükség. Lehet, hogy a gesztusom révén a problémák megoldást nyernek az Ön támogatásával’ – írta Iohannisnak Gáspárik.

Share this post

PinIt
scroll to top