Nyilvánosságra kerültek az első levegőből készült felvételek a A3-as erdélyi autópályáról, a Pro Infrastructura Egyesület jóvoltából.
A felvételeken jól látszik, hogy a munkálatok kezdetleges fázisban vannak. A Marosvásárhely – Aranyosgyéres útszakaszt a tervek szerint a már Bechtel cég által megépített kolozsvári autópályával kötik össze. A videó Nyárádtő közeléből indul, érintve a vidrátszegi repülőteret, majd Radnóton ér véget. A felvétel az autópálya két szakaszát tartalmazza az ötből, amelyek 2017-re kell elkészüljenek.
„A munkálatok kezdetleges fázisban vannak, várnunk kell a különböző engedélyekre a hatóságok részéről, valamint az építkezési cég példamutató munkájára, amelyre nagy szükség lesz, ha a szerződésben megfogalmazott határidőt be szeretnék tartani” – jelenik meg a Pro Infrastructura Egyesület hivatalos Facebook oldalán.
Az A3-as Marosvásárhely – Marosugra – Aranyosgyéres autópálya hossza 56 km, ezt a tervezők öt szakaszra osztották fel.