Ma kezdődik az 5. Születés Hete Marosvásárhelyen

Marosvásárhely ötödik alkalommal ad otthont a Születés Hete rendezvénysorozatnak május 6. és 8. között. Az eseménynek idén három társszervezője van: a Familia Centrum Egyesület, a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő és Fejlesztőközpont, valamint a VÉDEM – Marosvásárhelyi Édesanyák Egyesülete.

A szerdán kezdődő Születés Hete számos programot kínál: lesznek kerekasztal-beszélgetések elsősorban jövendőbeli és friss szülőknek, mozgásos megtapasztalás várandósoknak, hordozós találkozó minden érdeklődőnek. Az idei rendezvény újdonsága, hogy babamasszázzsal, gyerekkoncerttel és bábelőadással is várják a családokat a szervezők.

A Születés Hete szakmai, kulturális és tájékoztató rendezvénysorozatot Magyarországon idén tizenharmadik alkalommal szervezik meg. Az anyák napját követő héten Erdélyben, több településen várják a szervezők az érdeklődő fiatal párokat, szülőket és gyerekeket.

Május 6., szerda

17:00-18:00

  • Megnyitó és program ismertetés.
  • Baba születik, család születik című rajzkiállítás megnyitója. A rajzokat a Szabadság úti református egyházközség által működtetett Buborék Tanoda diákjai készítették.
  • Gyerekkoncert Póra Zolival.

Helyszín: Deus Providebit Ház Szent Mihály terem

18:00-19:00

  • Kézműves foglalkozás gyerekeknek – Születésfa készítése.

Helyszín: Deus Providebit Ház Szent Mihály terem

18:00-19:00

  • Változások tükrében – Beszélgetés Palotás Hajnal pszichológussal.

Helyszín: Deus Providebit Ház, a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő és Fejlesztőközpont nagy terme, földszint

Május 7., csütörtök

13:00-14:00

  • Babamasszázs Mezei Borbála gyógypedagógus vezetésével. Előzetes bejelentkezés szükséges a borbala.mezei@caritas-ab.ro címen.

Helyszín: Deus Providebit Ház, a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő és Fejlesztőközpont kicsi terme, földszint

15:00-16:00

  • Aktív mozgásom hogyan befolyásolja a szülést? – Mozgásos megtapasztalás Nagy Annamária mozgásfejlesztő szakember, szociális munkás vezetésével. Előzetes bejelentkezés szükséges a borbala.mezei@caritas-ab.ro címen.

Helyszín: Deus Providebit Ház, a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő és Fejlesztőközpont kicsi terme, földszint

18:00-19:00

  • Mitől lehet szép egy szülés? – Beszélgetés Szőcs Kinga Zsófia pszichológus, szülésfelkészítő, dúla vezetésével

Helyszín: Deus Providebit Ház, a Gyulafehérvári Caritas gyűlésterme, II. emelet

19:00-19:30

  • A lusta kis rigó – Bábelőadás a Habakkuk színjátszó csoport közreműködésével.

Helyszín: Deus Providebit Ház, a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő és Fejlesztőközpont nagy terme, földszint

Május 8., péntek

17:00-18:30

  • Hordozásra születve – Hordozós találkozó Szabó Noémi hordozószakértővel és Bota Anna lelkes hordozóval

Helyszín: Deus Providebit Ház, a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő és Fejlesztőközpont kicsi terme, földszint

18:30-20:00

  • Szülés utáni hangulatváltozások – Beszélgetés Becsky Borbála klinikai pszichológus, mentálhigiénés szakember, pszichoterapeuta vezetésével.

Helyszín: Deus Providebit Ház, a Gyulafehérvári Caritas gyűlésterme, II. emelet

Share this post

PinIt
scroll to top