Ma volt az utolsó nap, amikor a 2010-es adókat díjmentesen ki lehetett fizetni. Aki még mindig nem adta meg az államnak a tartozását, jövőben is megteheti, de számítson a büntetésre.
2010. július 1.-től ugyanis az a törvény lépett érvénybe, miszerint aki nem tartja be a határidőt, annak 2%-kal többet kell majd adnia, ha a Polgármesteri Hivatal pénztárainál jelentkezik – tudtuk meg Ercsei Ferenctől, az önkormányzat Adók és Illetékek Osztályának vezetőjétől.
A pénztárak legközelebb 2011. január 10.-én nyitnak, ekkortól számíthatnak értesítőre mindazok, akik még nem járultak az állam kasszájához. Amennyiben ekkor sem hajlandók a illető személyek megadni a tartozásaikat, további intézkedésekre és büntetésekre kerül sor – tette hozzá az osztályvezető.
Mint ismeretes, a 2011-es adókat 8%-kal drágítják. Ercsei Ferenc ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, további két adóra is számítani kell az újévben: a köztisztasági és az élethelyi adókra. Ezek 10, illetve 11 lej plusz-kiadást jelentenek.