Magyar cég veszi át az Energomur hőközpontjait

Megvan a nyertes: a magyarországi RFV vállalat nyerte el a versenytárgyaláson az Energomur 15 kazánházának működtetési jogát.

A vállalat 19 millió eurós összeget szándékszik befektetni a marosvásárhelyi fűtés- és a melegvízrendszer felújítására.

A versenytárgyaláson a debreceni DH Service KFT-vel és a nagyváradi Izoplus vállalattal szemben az RFV szerezte a legnagyobb pontszámot a technikai és kereskedelmi terveiknek, valamint a bemutatott világos és megvalósítható jövőképnek köszönhetően.

Csegzi Sándor, városunk alpolgármestere úgy nyilatkozott, a vállalat tervei nem térnek el a fogyasztók igényeitől, és nem rugaszkodnak el a való helyzettől. Az alpolgármester hozzátette: meg kell várni a Tanács jóváhagyását a szerződést illetően. Ha ez megtörtént, akkor október 12.-én alá is írják majd. Ezt követően az RFV megkezdheti a tevékenységét.

A 15 átvett kazánház vonzáskörébe körülbelül 12000 lakrész tartozik. A magyar cég azt szeretné, hogy a lakosság újra visszanyerje a hőközpontok tevékenységébe vetett bizalmát. Dácz Gábor, az RFV projektmenedzsere úgy nyilatkozott, új – biomasszára alapozott – technológiával fognak dolgozni, amely jelentősen csökkenti a gázfogyasztást. Ennek értelmében nem éri meg leválni a fűtésrendszerről, sőt, akik leváltak, azok a családok is vissza kívánnak majd csatlakozni a kazánház biztosította fűtéshez.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Télen a melegítés ára 300 lej/gcal lesz, amelyből 70 lejt a Polgármesteri Hivatal áll. A szerződés aláírásától számított 30 napon belül az RFV 2 millió eurót fizet a polgármesteri Hivatalnak, az összeget az E-On Gaz bankszámláira utalják.

    Slavic Andrea

    Share this post

    PinIt
    scroll to top