A MOGYE-n intézményesített magyar tagozatra van szükség, hogy az egyetemi ügyekről azok döntsenek, akik közvetlenül érintettek benne – mondta Magyari Tivadar pénteken Kolozsváron.
Az RMDSZ oktatási főtitkárhelyettese rámutatott arra, hogy a magyar tagozat számára a következő területeken kell biztosítani az önálló döntés jogát: tanrendi önállóság, személyzetpolitikai önállóság, arculati önállóság. Ezek mellé pedig biztosítani kell két fontos területen a közös – román-magyar – egyetem együttes működésének pontos szabályait: az egyenlő fenntartás-fejlesztés szabályait, illetve a közös döntésekben való képviselet szabályait. „Eddig ez történt a kolozsvári egyetemen is.
Ha ilyen változtatások megfelelnek a magyar tagozat érdekeinek – és ezt elsősorban maga a MOGYE magyar oktató és hallgatói közössége kell, hogy megmondja – akkor az már csak egy járulékos kérdés, hogy a fentebb vázolt önállóságnak milyen intézményes keretet adnak, azt hogy nevezik: „kar”, „intézet”, „főtanszék”. De ezt is elsősorban az magyar egyetemi közösségnek kell megmondania” – hangsúlyozta Magyari.
Hozzátette, az RMDSZ Főtitkársága azt fogja támogatni, amit a MOGYE magyar részének legitim képviselete célként meghatároz: részletesen, tételesen, világosan és hamarosan. „Nehezíti a dolgokat az, hogy az újabb oktatási minisztert a falvédőről választották” – mondta a Szövetség politikusa.
Fotó: kronika.ro