Mához egy hét – Hőlégballon Parádé!

Az adrenalin kedvelőinek idén is megadatik a lehetőség, hogy szó szerint a magasba repüljenek. A „Nyárád” Sportegyesület ugyanis újból megszervezi a Nemzetközi Hőlégballon Parádét, immár hetedik alkalommal, a Maros megyei Vármezőben, szeptember 28–30. között.

Mint ismert, a nyárádmenti kis falu 2012-ben is esélyt ad arra, hogy próbára tegyük a bátorságunkat. A választék bő maradt: a fő attrakció, vagyis a hőlégballonnal való repülés és „litfezés” mellett, visszaköszönt a deltaplánozás és sárkányrepülés is.

„A program nagyjából a tavalyi, csupán a fellépők sora változik. Reméljük az időjárás is kedvez majd a szabadtéri rendezvényeknek, akár a múlt évben.” – nyilatkozta a Marosvásárhelyi Infónak Kádár Levente, az esemény főszervezője. Habár még folyamatosan csiszolnak a kínálaton, annyit még elárult a főszervező, hogy valószínűleg az árak is a tavalyról megszokottak maradnak. Ennek értelmében, egy „liftezés” – kikötött légballonnal való magasba emelkedés – körülbelül 20 lejre lesz majd tehető, míg a hőlégballon-sétáért 300 lej körüli összeget kell fizetnünk.

A 7. Nemzetközi Hőlégballon Parádén romániai, magyarországi, csehországi és szerbiai csapatok vesznek részt.

Share this post

PinIt
scroll to top