Már hat trichinózisos esetet regisztráltak Maros megyében

Nagyon fontos, hogy a lakosság csakis engedélyezett és állategészségügyileg ellenőrzött sertéshúst vásároljon, illetve, amennyiben otthon vágnak disznót, a lakosok ne fogyasszanak a húsból addig, míg azt meg nem vizsgáltatták egy szakorvossal – hívják fel a figyelmet a Megyei Közegészségügyi Igazgatóság képviselői.

Az intézmény ugyanakkor afelől is tájékoztatott, hogy idén még nem történt trichinózissal való fertőzés a megyében, annak ellenére, hogy az elmúlt hónapban hat sertés húsában találták meg a kórokozót a szakorvosok.

A fertőzött jószágok Kisikland, Kerelőszentpál, Marosszentkirály, valamint Marosbogát megyei településekről származnak.

 

Mi a trichinózis?

Egy olyan betegségről van szó, amelyet a Trichinella spiralis elnevezésű parazita okoz úgy az emberek, mint az állatok körében. Az első számú háziállat, amelytől az ember is megfertőződhet, az a disznó.

A fertőzés a „beteg” hús elfogyasztása által terjed tovább.

A fertőzés első tünetei 2–30 napon belül jelentkeznek, átlagosan 10–20 napon belül, amikor az elfogyasztott, fertőzött termékből a szervezetbe bekerült lárvák szaporodni, vándorolni és betokosodni kezdenek.

A betegség első hetében jellemző a gyomorfájás, hányinger, hányás, hasmenés, amelyet a láz lassú, 39 fokig való emelkedése kísér. Ez a fázis egyébként megegyezik a „felnőtt” parazita az emésztőrendszerbe való bekerülésével.

A második héttől már súlyosbodik a helyzet: a testhőmérséklet 40 fokra emelkedik, és erős fejfájás, izomzati fájdalom, jelentős fáradékonyság lép fel – az influenzás esetekkel is megegyező módon. Ebben a fázisban egyébként a lárvák vándorlása, és az izomzatba való beépülése történik. Ennek hatására, az arc és a szemféjak felpuffadhatnak, a szem bevérmesedhet, a körmök alatt véraláfutások keletkezhetnek. Ugyanakkor légzési és idegrendszeri zavarok, szívelégtelenségek is jelentkezhetnek. Ebben a fázisban a halál is bekövetkezhet, amennyiben a beteg, a fertőzés tüneteit leszámítva, még egyéb szívbántalmakkal vagy légúti betegségekkel is rendelkezik.

A fertőzéstől számított harmadik hétben, amikor a paraziták már elfoglalták helyüket az izomszövetben, a láz jelentősen csökken, azonban a fájdalmak és az allergiára utaló tünetek még sokáig észlelhetők lesznek.

Forrás: citynews.ro

Share this post

PinIt
scroll to top