Hiába övezik virágok Marosvásárhely főterét, mégsem nyújt már meggyőzően szép és esztétikus képet a Rózsák tere.
Időtől megrongálódott padok, amelyekről a festék rég lepattogott, amelyek deszkáit sorozatosan megemésztette a nap és a hőség, majd a fagy és hó. Megrepedezett járdák, amelyekből itt-ott gyomok nőttek ki, néhol pedig fák gyökerei nehezítik rajtuk a közlekedést – ez a kép kerekedik ki a város főterén megforduló emberek és turisták szemében a „virágok városáról”. Mert hogy ezt a szlogent csiripelik még a madarak is Marosvásárhelyen, holott a hajdani virágokból most már csak száraz kórók maradtak, amelyeket, úgy lehet, a tél felemészti majd, és amelyeket amúgy is afféle Isten adta módra ültettek, egyenetlenül, a zöld övezeteket körbevevő ágyásokba.
Hogy mi is vonható le ebből? Talán az, hogy a város szépsége már kevésbé fontos, a ranglista első helyére pedig vagy a terelőút problémája vagy a Somos tetői biciklipálya megépítése került.
Slavic Andrea
