Márciustól már nem lesz kötelező tantárgy a vallásóra

A tanügyminisztérium úgy döntött, hogy már ebben a tanévben, márciustól bevezetik a jövőre tervezett módosítást a vallásórákkal kapcsolatban.

vallasora

Sorin Mihai Cîmpeanu tanügyminiszter elmondta, a szülők március 6-ig tehetik le a kéréseket, hogyha azt szeretnék, hogy gyerekük vallásórán részt vegyen. Aki nem nyújt be ilyen jellegű kérést, annak a gyereke kimarad a vallásórákról a második félévben.

Azért volt szükség erre a döntésre, mert március 9-én lejár az alkotmánymódosítás utáni 45. nap, és megkérdőjelezhetővé válna a vallásórák törvényessége, ha nem tennék meg a szükséges lépéseket.

A tanügyminiszter elmondta, hogy majdnem hatezer hittanoktató van az országban, akik többsége címzetes tanár, így amennyiben esne az órák száma, munkajogi problémák adódhatnak. Hittant csak a nap első vagy utolsó órájában taníthatnak majd, ami azonban szintén nehézségeket szül, hiszen így egy tanár csak két órát oktathat naponta.

Forrás: maszol.ro

Share this post

PinIt
scroll to top