A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) „lassan a törvényen kívül kerül” azáltal, hogy nincs érvényes egyetemi chartája – jelentette ki csütörtökön az MTI-nek Markó Béla oktatásért felelős romániai miniszterelnök-helyettes.
A miniszterelnök-helyettes azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy egy nappal korábban a MOGYE román többségű szenátusa újból elutasította a bukaresti oktatási minisztériumnak és az egyetem magyar oktatóinak kérését az önálló magyar intézetek megalakulása ügyében.
Markó szerint az egyetem továbbra sem tartja tiszteletben a román oktatási törvényt, és szerinte a szaktárca így nem fogadhatja el az intézmény – pusztán apró részletekben módosított – működési szabályzatát. Hozzátette: ma már elfogadhatatlan számára, hogy a román oktatási minisztérium láthatóan fél határozottan fellépni, és nem mer a rendelkezésére álló eszközökkel élni.
Kifejtette: az egyetemnek – akárcsak a többi romániai felsőoktatási intézménynek – a napi munkában különböző minisztériumi jóváhagyásokra van szüksége, ezért a szaktárcának határozottan ki kellene nyilvánítania, hogy nem támogatja a MOGYE különböző igényeit, kéréseit, ha nem tartja tiszteletben a törvényt.
Markó hangsúlyozta: nem kellene idejutni, mert ezt megsínylik a diákok és az oktatók, ezért jó lenne, ha a MOGYE román oktatói rájönnek arra, hogy időnként kompromisszumot kell kötni.
Ezeket olvastad már?
Rámutatott: a MOGYE ügye politikai kérdéssé vált, hiszen úgy ahogy az RMDSZ támogatja a magyar oktatók igényeit, úgy a román oktatók mögé felsorakoztak a román pártok is.
Markó elmondta: a MOGYE kapcsán saját koalíciós partnereiben sem bízik, ezért – mint mondta – előbb-utóbb a kormánykoalíció napirendjére kerül a MOGYE, valamint általában az új oktatási törvény alkalmazása. Ez utóbbi ütemével ugyanis Markó elégedetlen, hiszen számos határidőt túllépett a minisztérium, több területen nem tudta életbe léptetni a jogszabályt, amely elsősorban az RMDSZ jóvoltából született meg – fűzte hozzá.
„Nem tudom elfogadni, hogy van egy jó oktatási törvény, amelynek alkalmazásért most állóháborúba kell keveredni, ahelyett hogy az új lendületet adott volna a romániai és ezen belül a romániai magyar oktatásnak” – mondta Markó Béla.
Forrás: MTI/Fotó: ÚMSZ