November 2-án Marosvásárhely először lesz gazdája a Drupal Campnek, Európa szinten a Drupál programozok egyik legnagyobb rendezvényének.
A novemberi Drupal Camp lesz a negyedik Romániában megrendezett konferencia, amelyet a 2010-ben alakult Drupal Románia Egyesület (Asociația Drupal România) a REEA digitális ügynökség támogatásával bonyolít le. Ezúttal a REEA, helybeli lévén, a szervezési feladatokból is kiveszi a részét.
Közel 200 részvevőre, programozóra és fejlesztőre számítanak a szervezők, úgy Romániából, Moldvából, mint Magyarországról, vagy Európa központi és nyugati részéből.
Az előadók és meghívottak is a világ több pontjából érkeznek, képviselve az ottani Drupál közösséget.
A web dinamikus fejlődése megköveteli a Drupál tartalomkezelő rendszer és web alkalmazás fejlesztő keretrendszer naprakészségét is. A hetedik verzió bemutatását követően a Drupal közösség a termék fejlesztésén, mobil készülékekre való adaptálásán dolgozik, szem előtt tartva a HTML 5 standardjait. Többek között erről, valamint a Drupál közigazgatásban, oktatásban, üzletkötésben és civil szervezetek szférájában való használatáról lesz szó a konferencián.
A világon 989 ezer felhasználó van 228 országból. Sokat elárul, az a tény is, hogy drupál alapokon működik a Fehérház oldala a whitehouse.gov vagy a Grammy honlapja a grammy.com., de rengeteg romániai oldal alatt dolgozik a drupál motor. A Drupal azon túl, hogy általános tartalom kezelési és rendszerezési sémákat támogat, nagy látogatottságú oldalakon használják, közösségi portálok, fórumok, vállalati weboldalak, intranet alkalmazások, blogok, webáruházak és az igen népszerű közösségi oldalak létrehozásánál. Tulajdonképpen egy nyílt forráskódú tartalomkezelő rendszer és fejlesztői keretrendszer, melyet erős felhasználói közössége folyamatosan bővít.
A regisztráció múlt héten kezdődött el és már 24 feliratkozót számlál. Az érdeklődők az esemény weboldalán http://drupalcamp.ro vásárolhatnak jegyet, illetve az esemény hivatalos Twitter csatornáján @drupalromania vagy a #drupaltgm címkét követve értesülhetnek az újdonságokról.