Az ország több nagyvárosához hasonlóan, Marosvásárhelyen is utcára vonultak tegnap este, így fejezve ki – megismételten – elégedetlenségüket a Kormány és az államelnök döntéseivel szemben.
A január 15-i felvonuláson közel 300 marosvásárhelyi vett részt, csatlakozva a fővárosi eseményekhez. A tömeg ezúttal is – többek között – a „Le Băsescuval!” jelmondatot kiáltotta, ugyanakkor tiltakozott a csendőrök által keltett bukaresti erőszak ellen is.
A tüntetők ismét a főtéri virágóránál gyülekeztek, este 19 óra táján, plakátokkal és tiltakozó feliratokkal „felszerelkezve”. Innen indultak el megkerülni a városközpontot, megállva a jelenleg hatalmi pozícióban lévő Demokrata-Liberális Párt marosvásárhelyi szákháza, a Városháza és a Polgármesteri Hivatal épülete előtt, de időztek a Vértanúk emlékművénél is, a Győzelem téren.
A tegnapi felvonulás, a tüntetők skandálásai ellenére, nyugodt volt. A csendőröknek nem kellett közbelépniük a rend fenntartásának érdekében, és az egybegyűltek is végig a járdán maradtak, nem zavarva meg a személygépkocsiforgalmat.
Raed Arafat és a SMURD neve is elhangzott a tegnap esti felvonuláson, azonban ami újdonságként könyvelhető el: az ország vezetői mellett ezúttal a tiltakozók Dorin Florea polgármestert is szidták a körmenet alatt.
Legfrissebb hírek
A marosvásárhelyi tiltakozóakció 21 óra körül véget is ért. Az este incidensmentesen és pénzbírságok nélkül zárult.
Fotó: adevarul.ro