Mediafax: Az új román kormány első döntése a MOGYE-határozat érvénytelenítése lesz

Victor Ponta román miniszterelnök-jelölt kormányának első döntése a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar karának létrehozásáról szóló korábbi kormányhatározat érvénytelenítése lesz – értesült szerdán a román Mediafax.

A hírügynökség a román Szociáldemokrata Párt (PSD) meg nem nevezett forrásaira hivatkozva közölte, hogy Ponta saját pártja vezető testületének zárt ajtók mögött zajló szerdai ülésén kijelentette: kormánya első döntésként érvényteleníteni fogja a magyar kar létrehozásáról szóló határozatot, amelyet még a Mihai Razvan Ungureanu vezette kabinet fogadott el. A Mediafax szerint Ponta a PSD megyei elnökeinek jelentette be ezt a tervét.

A tanácskozást követően Ponta újságíróknak elmondta: a szerdai megbeszélésen a szociáldemokraták nem vitatták meg ezt a kérdést, hiszen döntést – bármely is legyen az – a hárompárti (szociáldemokrata, liberális, konzervatív) ellenzéki Szociálliberális Szövetségnek (USL) és nem külön a PSD-nek kell meghoznia.

Az Ungureanu-kormány pénteken bukott meg, Ponta kormányának beiktatásáról a román parlament várhatóan hétfőn fog szavazni.

A bukaresti kormány március végén határozott úgy, hogy a MOGYE-n egy magyar, angol és román tannyelvű új kar létesül, amely magában foglalja a magyar szakok többségét.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    A román kormány – amelynek tagja volt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – azt követően kényszerült elfogadni ezt a határozatot, hogy az egyetem román többségű szenátusa nem volt hajlandó tiszteletben tartani a román oktatási törvényt, amely szerint a MOGYE-n is önálló struktúrába kell szervezni a magyar nyelvű oktatást.

    Forrás: MTI

    Share this post

    PinIt
    scroll to top