Megasztár-válogató Marosvásárhelyen

A TV 2 kereskedelmi televíziós társaság június 22-én 9 órától a marosvásárhelyi várban rendez erdélyi válogatót a népszerű tehetségkutató show-ra, a Megasztárra jelentkezők között. Erről számolt be a sajtó képviselőinek hétfőn a polgármesteri hivatalban rendezett sajtótájékoztatón Csegzi Sándor alpolgármester társaságában Till Attila műsorvezető.

A Megasztár produkció két mozgó színpadot állít fel majd a Mészárosok bástyája előtt, ide várják a jelentkezőket. Nemcsak magyar anyanyelvűeket várnak, románok is jelentkezhetnek angol nyelvű előadással. Az idei, ötödik válogatón nincs korhatár, bárki jelentkezhet a meghallgatásra. A tehetségkutató karaván Magyarországon tíz, míg a határon túli magyar vidéken három helyszínen állítja fel színpadát. Komárom és Szabadka mellett az erdélyiek Marosvásárhelyen jelentkezhetnek.

– Azért választottuk Marosvásárhelyt, mert Erdély legnagyobb magyarlakta városa, megközelíthetősége is előnyös a környező megyékben lakók számára is, így várjuk a Hargita, Kovászna, Brassó, Kolozs megyei érdeklődőket is – mondta Till Attila.

A válogató az év elején indult be és szeptemberig bárkit meghallgatnak. Eddig több mint 5000-en vonultak fel a zsűri előtt. Marosvásárhelyen mindenkiről televíziófelvétel készül, ezt mutatják be Budapesten a Presser Gábor, Friderikusz Sándor, Eszenyi Enikő és Mester Tamásból álló zsűrinek. Természetesen azokat, akiket kiválogattak, majd Budapestre várják a következő fordulókra. Tilla hangsúlyozta: nem fontos a zenei felkészültség, végzettség, gyakorlatilag bármilyen egyéni előadó vagy formáció (kórus, énekegyüttes, duett, trió) is jelentkezhet. Rockzenekar vagy más popegyüttesek is felléphetnek, de az erősítést nem biztosítják és igazán az egyéni produkciókra kíváncsiak, nem az együttesek teljesítményére. A tapasztalat azt igazolja, hogy a jelentkezők 10%-a továbbjut a regionális válogatókon.

A jelentkezőket többek között Palcsó Tamás, egy korábbi Megasztár-döntős, illetve több – már továbbjutó megasztáros – is bátorítja majd. Őket sállal különböztetik meg a nézőktől, a jelentkezőknek pedig kifejezetten ajánlják, hogy vegyék fel velük a kapcsolatot, hiszen a fellépés előtt jó tanácsokkal, biztatásokkal szolgálnak.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Ez egy lehetőség, amit ki kell használni, hiszen többé az idén nem jönnek Erdélybe, érdemes próbálkozni – biztatta a potenciális Megasztár- jelölteket Tilla, és felhozta Rúzsa Magdi, Karamell, Gáspár Laci példáját, akik otthon maguknak énekelgettek, és a tehetségkutató versenynek köszönhetően ma már több lemezt kiadtak, házat, autót vásároltak, szóval igazi dobbantó volt számukra a TV 2 által ajánlott lehetőség.

    A Népújság a Megasztárok utóéletére volt kíváncsi, hiszen valóban nagyon sokan dobbantanak, de utána ennél kevesebben állják meg a helyüket a szórakoztatóipar piacán. Tilla elmondta, a TV 2 megteremti az esélyt, a lehetőséget az elismertséghez, utána pedig a maguk lábán kell megállniuk, s ez attól is függ, hogy milyen dalszövegírót, zeneszerzőt találnak maguknak. A televíziós társaság a Megasztárt követően továbbra is biztosítja a fellépéseket, a jelenlétet műsoraikban, de hogy ki hogyan állja meg a helyét a popvilágban, az a saját egyéniségüktől, ráteremettségüktől függ. A TV 2 nem árul illúziókat, ezzel ôk is tisztában vannak, de a Megasztár által valóban lehetőséget szeretnének teremteni bárkinek tehetsége érvényesítésére. Nagyon nehéz sikertelennek lenni, de még nehezebb a siker útján megmaradni – mondta a népszerű műsorvezető, rendező, aki elmondta: a 30 tagú stáb már hétfőn Marosvásárhelyen lesz, kedden pedig várja a Megasztár-jelölteket.

    Vajda György – Népújság

    Share this post

    PinIt
    scroll to top