Megbírságolták Marosvásárhely polgármesterét

Megbüntették a marosvásárhelyi polgármestert, Dorin Floreát, mert hiányos a városháza honlapjának magyar változata. Pedig az anyanyelvű tájékoztatást Romániában törvény írja elő. Az ügy megjárta az összes bírósági fórumot, de a városvezető a Legfelsőbb Bíróságon elvesztette a pert – számolt be az m1 Híradója.

Megalázónak tartja azt, hogy a magyar nyelvű levelére nem válaszolt. Bustya Sándor emiatt is bepanaszolta Marosvásárhely polgármesterét az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, amely figyelmeztette Dorin Floreát, hogy kötelessége válaszolni. A bíróság elé azonban egy másik ügy került: a Tanács csaknem 30 ezer forintnyi bírságot szabott ki a polgármesterre, amiért többszöri felszólítás ellenére sem gondoskodott arról, hogy a hivatal tájékoztatói magyarul is megjelenjenek a honlapon.

Borzasztóan bántott a weboldal ügyében, hogy indult ugyan két eljárás már ebben az ügyben, de mind a kettőt hivatalból indította a Diszkriminációellenes Tanács és egyetlen egy magyar ember nem akadt, egyetlen érdekvédelmi szervezet sem, amely fellépett volna a polgármester ellen – mondta Bustya Sándor.

A Maros megyei táblabíróság még a polgármester javára ítélt, mondván, nem sérült a panaszos tájékoztatáshoz való joga: román állampolgár lévén megérthette a román nyelvű tájékoztatást. A Legfelsőbb Bíróság viszont döntésével elismerte: a kisebbségieknek joguk van az anyanyelvük használatához.

Ez egy független jog, ezt gyakorolni lehet, eltekintve attól, hogy valaki ismeri, vagy nem az ország hivatalos nyelvét – hívta fel a figyelmet Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Nincs mit kommentálnom. Kifizetem és kész. Mit tehetnék? Egy kis félreértésről volt szó, azóta rendben felkerülnek az anyagok a honlapra. Ez van: ha hibázol, fizetsz. Még szerencse, hogy a bírság nem túl nagy – reagált Dorin Florea.

    A panaszos szerint azonban továbbra is hiányos a honlap magyar változata, ezért a Legfelső Bíróság precedensértékű ítéletének birtokában kártérítési pert fontolgat a polgármester ellen.

    Forrás: hirado.hu

    Share this post

    PinIt
    scroll to top