Meggyulladt egy utaskocsi Beszterce megyében

Meggyulladt egy utaskocsi a Beszterce-Naszód megyei Kisilva közelében, ma délután, pár száz méterre a kisilvai CFR vonatállomástól. A szerelvény egy magán vasúttársaság birtokában áll.

Marius Rus, a Beszterce-Naszód Megyei Vészhelyeti és Tűzoltósági Felügyelőség szóvivője a citynews.ro hírportálnak úgy nyilatkozott, a baleset nem követelt emberi áldozatokat, az utasoknak ugyanis sikerült biztonságban elhagyniuk a kocsit.

A tűz menet közben ütött ki, és a szerelvénynek meg kellett állnia, még mielőtt befutott volna a közel 500 méterre lévő vonatállomásra.

Ioan Murăşan rendőrbiztos, a Beszterce-Naszód Megyei Vasúti Közlekedési Rendőrség vezetője úgy nyilatkozott, az utasok már akkor gyanús füstöt észleltek a mozdony után kötött utaskocsi körül, amikor a 15158-as számú személyvonat elhagyta Radnaborberek települést.

A rendőrbiztos hozzátette, a hőség miatt felforrósodtak a vezetékek, és füstölögni kezdtek. A vonaton utazó 10–15 utast biztonságban szállították le a vonatról, közülük néhányan alkalmi autóval folytatták útjukat a végállomás felé. Murăşan szerint, az incidens nem nehezítette meg a vasúti közlekedést az illető vonalon, mivel azon csupán ez a szerelvény ingázik.

Share this post

PinIt
scroll to top