A színésznő haláláról a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem – Stúdió Színházának Facebook-oldala számolt be egy fotójának közlésével. Tompa Klára 48 éves volt.
A marosvásárhelyi színésznő régóta küzdött súlyos betegséggel, 2019 decemberében jótékonysági koncert keretében gyűjtést is szerveztek számára.
„Emberi és művészi kvalitásai pótolhatatlanok, rövid élete és pályafutása alatt maradandót alkotott, csodálatos emlékeket hagyott ránk. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem saját halottjának tekinti, emlékét kegyelettel őrzi az égi társulat közösségében” – közölte Facebook-oldalán a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház.
Tompa Klára 1973 november 10-én született Marosvásárhelyen. 1994 és 1998 között a marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem színész szakán tanult, majd a végzést követően a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagja lett. Emellett 1998-tól tanársegédként színészmesterség, improvizáció órákat tartott a marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen.
2000-ben megkapta a Határon Túli Színházak Fesztiválján a Fiatal tehetségnek járó különdíjat. 2004-ben a legjobb női alakítás díjával ismerték el ugyanitt. 2003-ban pedig a Kisvárdai Várszínház különdíja érdemelte ki.
Forrás: papageno.hu