Mégis drágulhatnak a helyi adók

penzA helyi tanácsosok ismét tárgyalni fognak a helyi adók és illetékek értékének az emeléséről, a január 4-én sorra kerülő rendkívüli tanácsülésen.

A drágítást a 2012. december 28-án elfogadott kormányrendelet írja elő, mely szerint az adókat az utóbbi 3 év inflációs rátájához kell felzárkóztatni, illetve 16,05%-os áremelést meg kell szabni rájuk – erre kötelezi az adótörvény az önkormányzatokat.

Liviu Dragnea, közigazgatási miniszter azonban bejelentette, a szintén január 4-én tartandó kormányülésen módosítani fogják az adók drágítását előíró kormányrendeletet. A változtatás értelmében, megadják a lehetőséget valamennyi közigazgatási intézménynek, hogy egyéni döntés alapján  ültesse gyakorlatba vagy mellőzze az adóemelésre vonatkozó határozatot.

Mint ismert, a 2012. december 20-án megtartott tanácsülésen a képviselők elutasították a helyi adók és illetékek értékének a megemelését.

Share this post

PinIt
scroll to top