Megkéseltek egy rendőrt Mezőcsáváson, a gyanúsítottakat őrizetbe vették

A Megyei Rendőrség egyik képviselője majdnem életét vesztette a szombatról vasárnapra virradó éjszakán, Mezőcsáváson, miközben két roma nemzetiségű csoportot próbált kibékíteni a társával, egy helyi kocsmában.

A rendőr két szúrást kapott a szíve tájékán, ugyanakkor egy 40 éves férfit is kórházba szállítottak, neki is szúrt sebei voltak.

A rendőröket azért hívták a kocsmába, hogy békítsék ki a veszekedő romákat. Sikerült lecsillapítani a társaságot, azonban a másik pillanatban már az egyik rendőrt a földre teremtették, és a botránykeltők közül valamelyik két szúrrással is illette.

A 35 éves rendőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Az orvosok sebészeti beavatkozásnak vetették alá, jelenleg megfigyelés alatt áll, az esélyei a felépülésre pedig nagyok – állítják a szakemberek.

A felügyelők szerint, 24 órás őrizetbe vették az eset három gyanúsítottját: két helybéli és egy marossárpataki férfit. Továbbá, bűnügyi eljárást indítottak ellenük, emberölési szándék és az erkölcsi szabályok áthágása vádjával. Dan Oltean, a Maros megyei felügyelők vezetője úgy nyilatkozott, elegendő bizonyítékot találtak a három férfi ellen, hogy őrizetbe vegyék őket. Azonban, hogy melyikük szúrta a kést a rendőr szívébe, még nem derítették ki – magyarázta a főügyész.

A rendőrön kívül egy 40 éves férfi is áldozatul esett a szombat éjjeli összecsapásnak. Livia Popa, a Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője úgy nyilatkozott, a férfit azonnal kórházba szállították a SMURD orvosai, szúrt sebeket kapott. Ő is a helyszínen volt, amikor a rendőrt megkéselték, és valószínűleg ugyanazon tettesnek lett az áldozata, mint amelynek a szíven szúrt rendőrtiszt is volt – tette hozzá a szóvivő.

A Megyei Törvényszék az eset három gyanúsítottját 29 napos, előzetes fegyházbüntetésre ítélte súlyos emberölési kísérlet, az erkölcsi szabályok áthágása, valamint a közrend- és csendháborítás vádjával. Ha bűnösnek ítélik őket, a tettesek akár 12 év börtönt is kaphatnak a bántalmazásért.

A szemtanúk bevallása szerint, a mezőcsávási kocsmában egybegyűlt romák a helyi Kultúrotthonban tartott esküvőről tértek be az „Ada” nevet viselő helyiségbe, ahol hangos veszekedésbe kezdtek.

Share this post

PinIt
scroll to top