Tegnap a sajtónak is bemutatták a marosvásárhelyi OrtoProfil cég kacsalábon forgó új irodaházát a hozzá tartozó rehabilitációs központtal együtt.
A Hídvég utca 44. szám alatti székházat nem véletlenül illettük a címbeli jelzővel, hisz a kör alakú és a levegőből a cég tevékenységére utaló, combfejet mintázó logisztikai központ kellemes, nyugodt, zöld környezetben, távol a város zajától az egyik legszebb modern épületnek számít megyeközpontunkban. A kör alakú irodaház gyógyászati segédeszközök gyártására kialakított műhelyekben és raktárakban folytatódik, konferenciatermek és akadálymentesített vendégszobák tartoznak hozzá. Az irodák tágasak, világosak, a fűtést és hűtést a környezetkímélő geotermikus energia hasznosításával oldották meg.
A fennállásának 15. évfordulóját ünneplô OrtoProfil vezetőinek régi álma volt az új központ, ahol nagyobb gyártási felülettel, a betegellátásra szükséges helyiségekkel, elegendő parkolóhellyel is rendelkeznek. Hadd tegyük hozzá, hogy a Papiu utcában is megmaradt a régi székhely, s akinek közelebb van a lakhelyéhez, termékvásárlás, egészségügyi szakrendelés érdekében oda is fordulhat – hangzott el a dr. Boga Ferenc ügyvezető igazgatóval és Adorjáni Noémi reklámmenedzserrel folytatott beszélgetés során, akik a 15 év legfontosabb megvalósításairól is beszámoltak.
Az épület külsejéhez hasonlóan a belső teret is korszerű, ötletes, újszerű módon alakították ki. Nagy zöld levélen harmatcseppek jelzik az országban működő 35 fiókegységet, s az OrtoProfil család tagjainak portréi egymás mellé helyezett fehér hengerekrôl néznek vissza a mennyezeten levő tükörből. A cég 200 alkalmazottat foglalkoztat, s a tudományos munkát is fontosnak tartja. Az elmúlt időszakban tíz tudományos tanácskozást szerveztek, amelyeken 12 neves bel- és külföldi szakember vett részt. Szakmai téren négy országos premier kötődik a nevükhöz és 18 díjat nyertek. 35 hírneves európai szakcéggel működnek együtt, s 2008-ben elnyerték a minőségi munkát tanúsító ISO 9001 minősítést. Megváltozott a cég képi megjelenítése, s a legkorszerűbb eljárásokkal, gépekkel igyekeznek a fizikai fogyatékossággal élő pácienseken segíteni. Ennek érdekében alakítottak ki partneri viszonyt egyedüliként az országban a világ vezető ortopédiai segédeszközöket gyártó és forgalmazó cégével, a németországi Otto Bockkal.
Az ötlet a cég épületfilozófiáját tükrözi, a központ tervezője Konrád Árpád műépítész, a belső teret Filep Szilárd nagyváradi designer tervei alapján alakították ki.
Rendezvényeik kitűnő szervezőkészségről tanúskodnak, számos újságcikk jelent meg róluk, s elnyerték az egészségügy területén legjobban kommunikáló vállalkozásnak járó díjat is.
Forrás: Népújság