Megolcsulhatnak a parkolójegyek Marosvásárhelyen

A Nemzeti Liberális Párt Maros megyei képviselete a parkolójegyek árának csökkentését javasolná – nyilatkozta a párt marosvásárhelyi vezetője, Ionela Ciotlaus.

Hozzátette, ezzel kapcsolatos határozattervezetet terjesztnek a Helyi Tanács elébe, amely által kérvényezni fogják a parkolójegyek olcsulását, az adott körülményekre alapozva.

Ionela Ciotlaus egyrészt azzal indokolja a javaslatát, hogy az utóbbi években semmilyen beruházás, illetve a parkolási lehetőségekre vonatkozó különösebb előrelépés – korszerűsítés, karbantartás nem történt Marosvásárhelyen, holott a cég, aki a város parkolóhelyeit fenntartja és kezeli, immár 14 éve foglalkozik ezzel.

Másrészt, a pártelnök a bukaresti, Piteşti-i és kolozsvári árakkal is összehasonlította a marosvásárhelyi parkolás tarifáit. Ennek eredményeképpen pedig kiderült: Marosvásárhely az első helyen áll, ami a parkolójegyek értékét illeti.

Mint ismeretes, Marosvásárhely parkolóhelyei két kategóriába sorolhatók: az I. Zónába, illetve a II. Zónába tartozó parkolóhelyekre. Az I. Zónába a főtér, az innen kifelé és az ide bevezető összes utca, valamint a forgalmasabb térségek – például a Víkend-telep vagy a napi piacok környéke tartozik. A II. Zónába a város összes többi fizetős parkolóhelye sorolható.

A kategorizálásnak csak egy lényege van: a parkolójegyek ára. Az I. Zónában ugyanis 2 órányi parkolásért 6 lejt kell fizetni, ami egyébként megfelel egy teljes napi parkolásnak a II. Zónában lévő parkolóhelyek bármelyikében.

Ciotlaus számvetést is készített: egy kis matematikával kiderítette, hogy egy félórányi parkolás az I. Zónában és egyórányi parkolás a II.-ban 1,5 lejbe kerül nálunk. Továbbá, egy óráért az I. Zónában és két óráért a II.-ban 3 lejt kell fizetni Marosvásárhelyen. Ennek ellenére, Piteşti-en 1 lejt kell fizetni a parkolásért óránként, a törlesztést pedig parkolóautomatákkal bonyolítják le – magyarázta a pártelnök.

Hogy megolcsulnak-e végül a parkolójegyek városunkban vagy sem, erről valószínűleg a következő Helyi Tanács-ülésen tárgyalnak a képviselők.

Share this post

PinIt
scroll to top