Az idei amatőr kajak, kenu rafting verseny az Outdoor Experience csapat szervezésében sikeresen zajlott és zárult. A szép idő is velük tartott a Maros völgyébe, így nem csak a versenyzőknek, hanem a nézelődőknek és szurkolóknak is kellemesebben telt.
A maratoni versenyszámra, ami 24 km leevezését jelenti, 131 versenyző nevezett be, akik 74 csapatot alkottak összesen az 5 kategóriában: vadvízi kajak, túrakajak, kenu, raft és úgynevezett “open” kategória, ami bármilyen vízi jarművet tartalmaz ami az első négy kategóriából kimarad.
A vadvízi szlalom versenyszámra pedig 29 versenyző, azaz 20 csapat mérte össze erejét és ügyességét. Évről évre nő azok száma, akik megpróbálkoznak a szlalommal is, ugyanis ehhez már kicsit tapasztaltabb evezős és jobb evezési technika szükséges.
A hazaiak mellett magyarországi, bulgáriai és ausztriai evezősok is részt vettek a versenyen.