Mellrák-megelőző projekt Marosvásárhelyen

A „Destina Comune” Alapítvány és az amerikai „Susan G. Komen” szervezet közös, Romániában egyedülálló projektet indít Marosvásárhelyen az emlőrák megelőzésére.

Stella Hanusz, a „Destina Comune” Alapítvány elnöke úgy nyilatkozott, egy pilóta-programról van szó, amely Románia mellett csak Brazíliában zajlik még. A felkészítő után a résztvevők kapcsolatba lépnek majd a női lakossággal, tájékoztatják őket a mellrák veszélyeiről, és bíztatni fogják a nőket arra, hogy menjenek orvoshoz – egy szűrővizsgálat erejéig.

Hozzátette, az iskolásokat is beavatják a kampányba: Szészrégen két iskolájában I.-IV. osztályos tanulókat világosítanak fel a szakemberek az emlőrákról.

A tanulók feladata az lesz, hogy csoportokra oszolva minél több anyukát, nagynénit, szomszédasszonyt, azaz női rokont és ismerőst csaljanak orvoshoz. A legügyesebbek (és egyben az iskola) nyereménye egy torna-felszerelés lesz.

A program további részeként 150 családorvost oktatnak ki, ugyancsak az emlőrákról. Mindkét projekt értéke 6000 dollár fölé rúg. Ezek megvalósítása az elkövetkező hónapokban történik majd.

Share this post

PinIt
scroll to top