Mélyponton az ingatlanpiac

Az újságokban hónapokig fellelhető lakáshirdetések is jelzik: már több mint egy éve stagnál az ingatlanpiac. A lakásárak több ezer euróval csökkentek, a szakemberek pedig a tranzakciók negyven-ötven százalékos visszaeséséről beszélnek. Mire számíthatunk az új évben?

A hirdetőújságokat fellapozva, igen széles árskála tárul elénk: a meggyesfalvi, valamint az úgynevezett TCM-típusú garzonokat nem számítva (amelyeket 60-70 ezer lejért kínálnak), a legolcsóbban a Kárpátok sétányon lehet egyszobást találni. Felszereltségtől, emelettől függően 17.500 eurótól 23 ezerig. A Kövesdombon valamivel többet kérnek az egyszobás lakásokért: 21 és 23 ezer euró között mozognak az árak ebben az övezetben.

A Tudor negyed közismerten drágább, itt átlagban 22 ezer euróért csak egy kisebb felületű, mindenféle felújítás nélküli garzon vásárolható, az átlagárak a 25-26 ezer euróhoz közelítenek.
A másodosztályú, kétszobás lakások ára alig 3-4 ezer euróval haladja meg a garzonokét, mivel felületben sincs jelentős különbség, az első osztályú kétszobás lakrészek ára általában 32 ezer eurónál kezdődik, 36-37 ezerért pedig már lehet jó övezetben, nyílászárókkal és központi fűtéssel ellátott lakást vásárolni. Háromszobás lakás csak néhány akad 36-38 ezer euróért, a hirdetések zömében 40-55 ezer euró közötti árigény szerepel.

Feleannyi adásvétel, mint két évvel ezelőtt

– 2009 őszétől kezdett lemenni a lakások ára, az elmúlt évben az apartmanoké elérte az alsó határt, ám szerintem a mostani árak tekinthetők reálisnak – fejtette ki lapunk megkeresésére Tóth Júlia ingatlanközvetítő. – Míg 2008-ban 50 ezer euróért keltek el a kétszobás lakások, ma 33 ezerért már vásárolható egy első osztályú, hőközponttal és termopánnal – fűzte hozzá a szakember.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Ám az árcsökkenés ellenére nagyon kevesen tudnak vásárolni. – Visszaállt az a helyzet, hogy valaki csak úgy tud vásárolni ingatlant, hogy elad egy másikat. Legtöbb esetben hosszú hónapokig árulnak egy-egy lakást, a telkeket pedig évekig. Nincs vásárlóerő. A 2008-as, illetve a 2009-es év első feléhez viszonyítva mondhatni negyven-ötven százalékos visszaesést észlelünk a tranzakciók számát illetően. Amikor beindult az Első otthon program, a közalkalmazottaknak előnyük volt, hiszen számíthattak egy viszonylag biztos jövedelemre, ám a 25 százalékos bércsökkentés őket is nehéz helyzetbe hozta. A magánszektorban is nagy a bizonytalanság, így tényleg csak úgy tud valaki lakást vásárolni, ha elad valamit, vagy örököl – magyarázta Tóth Júlia, aki szerint az új évben, legalábbis az első felében, nem várható változás, hiszen az emberek továbbra is anyagi nehézséggel küszködnek, nincs lehetőségük hitelt felvenni.

    Forrás: Népújság

    Share this post

    PinIt
    scroll to top