Mindössze kilenc családorvos ír árkedvezményes receptet a megyében

Maros megye családorvosai nem tágítanak az álláspontjuktól: nem írják alá a közreműködési szerződést a Megyei Egészségügyi Biztosítóházzal addig, míg a kormány nem javít az előírásain. Ma, utoljára, rendelnek még díjmentesen, és legtöbbjük már nem bocsát ki árkedvezményes vagy ingyenes gyógyszerekre szóló receptet.

A megye 310 családorvosa közül ugyanakkor kivételt képez az a kilenc, aki mindezek ellenére mégis megkötötte a júniusra szóló szerződést a Biztosítóházzal. Azaz, csak ez a kilenc háziorvos ír ki ártámogatott receptet, a többiek pedig várják az új döntést.

Ileana Mihăescu, a Megyei Családorvosok Szövetségének elnöke úgy nyilatkozott, szerdán folytak a tárgyalások Bukarestben az üggyel kapcsolatban. Amíg viszont nem kommunikálják az eredményeket, addig az orvosok továbbra is várni fognak.

Amint már megszokhatták, ezúttal is a páciensek szenvednek: annak ellenére, hogy havonta fizetik az illetéket a Biztosítóháznak, mégis ki kell fizetniük teljes egészében a gyógyszereiket, jövő héttől pedig a vizsgálatot is – amennyiben nem változik a helyzet.

Mint ismeretes, az Egészségügyi Biztosítóház megtalálta a megoldást a problémára, legalábbis a súlyos állapotban lévő betegek esetében: vegyék igénybe a kórházak ügyeletes szobáit, valamint a sürgősségi osztályokat – nyilatkozta az intézmény szóvivője, Manuel Butiulcă, aki szerint innen árkedvezményes és ingyenes recepteket is kaphatnak a páciensek.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Share this post

    PinIt
    scroll to top