Munkakönyvek, digitalizálva

Szakítunk a hagyományokkal: a Területi Munkaügyi Felügyelőség kötelezővé teszi a munkakönyvek digitalizálását. Jövőtől csakis ebben a formában lesznek elérhetők a dokumentumok.

A felhívás értelmében, azon személyek, akiknek jelenleg birtokában van a dokumentum, kötelesek azt e hónap végéig digitalizálni. Ugyanezt kell tenniük azoknak a munkáltatóknak is, akik a cég helyszínén őrzik az okmányokat.

Angela Boroş, a Munkaügynökség főfelügyelője úgy nyilatkozott, ezzel a lépéssel jelentős mértékben csökken majd a bürokrácia. A munkáltatók többé nem lesznek kötelezve arra, hogy rendszeresen leadják a Munkaügy székhelyén a különböző jelentéseket, munkaszerződéseket és egyéb iratokat. Viszont 2011. június 30.-ig vissza kell szolgáltatniuk alkalmazottaiknak a munkakönyveiket – magyarázta a főfelügyelő.

Azon magán- és jogi személyek, akik a törvény értelmében munkakönyveket őriznek, kötelesek azokat november 30.-ig leadni a Megyei Nyugdíjbiztosítónál.

Akiknek az okmánya pedig jelenleg a Munkaügynél van, azok mentesülnek a feladat alól: a felügyelőség emberei ugyanis gondoskodnak a leadott munkakönyvek digitalizálásáról – világosított fel Angela Boroş.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Ebben a pillanatban csupán egy iroda működik a városban, ahol a munkakönyveket digitalizálni lehet. Ez a Megyei Nyugdíjbiztosítónál található, az Ifjúsági (Tineretului) utca 2-es szám alatt, a harmadik emeleten.

    Share this post

    PinIt
    scroll to top