Munkaügyi felügyelővel bántak el a Félszigeten

Verbálisan és fizikailag is bántalmaztak egy munkaügyi felügyelőt a Félsziget Fesztivál alatt, amikor ő és a társai a megszokott ellenőrzéseket végezték.

Habár a Félsziget szervezői úgy nyilatkoztak, idén incidensmentesen zajlott le a fesztivál, a szombati napon mégis történt egy kis nézeteltérés: az egyik helyszínen tevékenykedő vállalkozás vezetője összeszólalkozott a Területi Munkaügyi Felügyelőség ellenőrével.

A felügyelőségtől kiküldött csoport, Eva Man, általános főfelügyelő helyettes vezetésével úgy nyilatkozott, hiába mutatták meg az igazolványukat, a Félsziget kapuján fél óra várakozás után léphettek be a felügyelők.

A helyszínen összesen hat vállalkozást tudtak leellenőrizni. Az ellenőrök számos rendellenességre bukkantak. Az egyik vállalkozás vezetője azonban, ittas állapotban lévén, bátorságra kapott és nemcsak verbálisan, hanem fizikailag is elbánt az egyik felügyelővel.

Andrei Mureşean, a Megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség igazgatója az adevarul.ro-nak úgy nyilatkozott, körülbelül 5%-a az általuk elvégzett ellenőrzéseknek megy végbe zűrösen. Volt olyan eset is, amikor a felügyelőket a mellékhelyiségbe zárták, így gátolták meg a továbbhaladásukat. Ebben az esetben viszont a csendőri kiséret azonnal közbelépett – magyarázta az igazgató. Hozzátette, a szóban forgó vállalatnak hiányosak voltak az iratai, továbbá, szeszes italt forgalmazott és hat személyt dolgoztatott feketén. Ez pedig egyértelműen bűnügyi eset.

RSS Feed Beágyazás

Legfrissebb hírek

    Ennek értelmében, a cégvezetőnek ultimátumot adtak a papírok elrendezéséhez. Amennyiben nem tartja be a határidőt, 4500-tól 9000 lejig terjedő pénzbírsággal illetik. Ugyanakkor, a testi és verbális sértésért, az ittas vállalkozót 500 lejjel büntették a csendőrök.

    Share this post

    PinIt
    scroll to top