Négy halálos áldozata van a Récsán bekövetkezett közúti balesetnek

Négy személy vesztette életét a mára virradó éjszakán bekövetkezett súlyos közúti balesetben, az E60 nemzetközi út 15-ös országúti szakaszán, a Maros megyei Récsa település határában.

A balesetben egy személygépkocsi rohant bele a szemközti sávon szabályosan közlekedő teherautóba.

A személygépkocsit egy 27 éves fogarasi fiatalember vezette, azonban nem tartotta be a sebességre vonatkozó korlátozásokat, így a kanyargós úton elvesztette uralmát a jármű fölött. Áttért a szemközti sávra, ahol nekicsapódott az onnan érkező teherautónak.

A baleset következtében, a személygépkocsi négy utasa életét vesztette – hárman a helyszínen, a negyedik utas nem sokkal a baleset után hunyt el. A sofőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. A teherautó vezetője enyhébb sérülésekkel úszta meg az ütközést – tájékoztatnak a Megyei Rendőr-felügyelőség képviselői.

Amennyiben az autó sofőrje túléli a balesetet, őt vonják majd felelősségre a négy személy haláláért, ugyanis a helyszínelésből az derült ki, ő volt az, aki nem tartotta be a közlekedési szabályokat.

Share this post

PinIt
scroll to top