Négy rendőr vetette rá magát egy lányra a kolozsvári melegellenes tüntetésen

Néhány tucat személy tüntetett szombaton a kolozsvári Avram Iancu téren a hagyományos család mellett. Egy kolozsvári színésznőt rendőri kísérettel vittek el.

Négy rendőr vetette magát rá egy lányra egy kolozsvári tüntetésen - a melegeket támogatta

Párbeszédigényből botrányt kreált a csendőrség a kolozsvári melegfelvonulás után megrendezett „normalitás menetén”, és elhurcolta az egyetlen lányt, aki azért ment oda, hogy megértse, miért utálják a román neonácik a melegeket.

A Dónát negyedbe eldugott #spunedrept felvonulás után ugyanezzel a szóval (#monddmegőszintén) feliratozott pólójában ment Oana Mardare, a Reactor színházi egyesület vezetője a Bocskai térre, ahol a pólójukon bevallottan homofóbok gyülekeztek, mintegy ötvenen.

Amikor az Új Jobboldal kolozsvári vezetője azt mondta a mikrofonba, hogy a kolozsvári Pride antiszociális, obszcén, ízléstelen és provokatív felvonulás volt, akkor közbeszólt, hogy nem történt ott semmi ízléstelenség, onnan jött, látta. A csendőrség ekkor még diszkréten akarta eltávolítani, majd amikor már szinte párbeszéd alakult ki közte és egy Homofób feliratú pólót viselő, nagydarab férfi között, a csendőrség szó nélkül kiemelte, és arrébb vitte.

A színésznő a fájdalom és a megalázás miatt sírva magyarázta a csendőröknek, hogy ő itt kíváncsi polgár, joga van a köztéren bármilyen véleményt meghallgatni, sőt vitába is szállni vele, és vissza akar menni meghallgatni a beszédeket, majd a saját biciklijén hazamenni.

Elismételte, hogy a közösségeket nem kell elzárni egymástól (mint ahogy a csendőrség hermetikusan elzárja a melegek egyenjogúsítását köztéren is támogatókat azoktól, akik nem bírják elviselni sem a homoszexualitás létét), hanem hagyni kell őket, hogy megismerhessék egymás álláspontját.

A csendőrök ezt nem hagyták, előbb egyikük leguggolt hozzá, hogy meggyőzze, menjen egyből haza, majd mikor a lány erre nem volt hajlandó, két egyenruhás durván megfogta, és betuszkolta a csendőrségi furgonba. A lányt bevitték a rendőrségre, ahol eljárás indul ellene „engedélyezett tüntetés megzavarása miatt” – nyilatkozta Sebastian Cliţan, a csendőrség mobilegységének parancsnoka. Cliţan elmondta, meg fogják vizsgálni azt is, jogszerű volt-e a csendőrség fellépése.

A melegek jogegyenlőségéért felvonuló 1.00 embert a városháza a Szamos néptelen partjára száműzte, a homofób üzenetekkel megjelent Új Jobboldal, Egyesült Románia Párt és Nagy Románia Párt mintegy ötven tagja és szimpatizánsa zavartalanul vehette birtokba a központi Bocskai / Avram Iancu teret.

Korábban az LGBT közösség 1.000 tagja tartott felvonulást Kolozsváron.

Forrás: AGERPRES/Főtér.ro

Share this post

PinIt
scroll to top