A fővárosi ötödik kerületi ügyészség négy személyt előzetes letartóztatásba, négyet házi őrizetbe helyezett csütörtökön a rahovai börtönkórház alkalmazottjai közül, akiket azzal gyanúsítanak, hogy erőszakosan bántak a fogvatartottakkal, majd dokumentumokat hamisítottak, hogy megakadályozzák a felelősségre vonást.

A határozat nem jogerős.
Szerdán őrizetbe vette a fővárosi ötödik kerületi ügyészség a rahovai börtönkórház nyolc alkalmazottját, akiket azzal gyanúsítanak, hogy erőszakosan bántak a fogvatartottakkal, majd dokumentumokat hamisítottak, hogy megakadályozzák a felelősségre vonást.
Az ügyben kedden végzett házkutatások nyomán 15 személy, köztük a rahovai börtönkórház igazgatóhelyettese, Călin Florea ellen is bűnvádi eljárás indult többek között rossz bánásmód, ütlegelés vagy egyéb erőszakos tettek, közokirat-hamisítás, magánokirat-hamisítás, hamis tanúzás és bűnpártolás miatt.
A bukaresti ötödik kerületi ügyészség közleménye szerint a börtönkórház érintett alkalmazottai 2015 és 2018 között rossz bánásmódban részesítettek négy fogvatartottat, majd bizonyos iratok meghamisításával és a vallomások befolyásolásával megpróbálták megakadályozni az elkövetők felelősségre vonását.
A kórház egyik orvosa ellen hatósági felügyeletet rendeltek el.
Az Országos Börtönigazgatóság Vasile Georgescut nevezte ki csütörtökön a rahovai börtönkórház igazgatói tisztségébe.
Forrás: AGERPRES


