Négy megyéből kettőben sikerült megőriznie tanácselnöki tisztséget a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ).
Az Országos Választási Iroda közlése szerint a vasárnapi önkormányzati választáson Maros és Szatmár megyében is alulmaradtak a szövetség újabb mandátumra pályázó jelöltjei. Szatmár megyében Csehi Árpádot a liberális Mihai Adrian Stef váltja a megyei tanács (közgyűlés) élén.
A Gazeta de nord vest Szatmár megyei lap a megyei választási iroda alelnökét idézve közölte internetes oldalán, hogy Stef a szavazatok 38,30 százalékát, Csehi pedig 34,70 százalékát szerezte meg. A Szatmár megyei tanácsban az RMDSZ két mandátumot veszített, a 33 tagú testületben 12 képviselője van.
Maros megyében Lokodi Edit Emőkét a szintén liberális Ciprian Dobre váltja. A Mediafax hírügynökség által közölt, a Megyei Választási Irodától szerzett adatok szerint Dobre a szavazatok 40,64 százalékát szerezte meg, míg Lokodi Edit Emőkére a szavazók 34,84 százaléka voksolt.
Az RMDSZ jelöltje akkor sem nyerte volna meg a versenyt, ha ő kapja magyar versenytársa szavazatait is. Lokodi Edit Emőke a vasárnapi választáson több mint ötezer szavazattal kapott többet, mint négy évvel ezelőtt, de ez sem volt elég a győzelemhez. Megőrizte viszont a mandátumait a szövetség: a 35 tagú testületben az RMDSZ-nek 13 képviselője lesz.
Legfrissebb hírek
Az RMDSZ jelöltjei Hargita és Kovászna megyében megőrizték tanácselnöki tisztségüket. Kovászna megyében Tamás Sándor a szavazatok 56,7 százalékával szerzett újabb mandátumot. Magyar kihívói közül Nemes Előd, az EMNP jelöltje a szavazatok 11,4 százalékát, Kulcsár Terza József, az MPP jelöltje a szavazatok 9,1 százalékát szerezte meg. A 31 tagú megyei testületben az RMDSZ-nek 19 képviselője lesz, míg az EMNP-nek négy, az MPP-nek pedig három.
Hargita megyében Borboly Csaba a szavazatok 69,92 százalékát szerezte meg. A Hargita megyei tanács összetételéről még nem közöltek hivatalos információkat. Az RMDSZ számításai szerint mintegy 15 százalékkal erősödik a frakciója a közgyűlésben.
Forrás: MTI