Nem folytatódott a magyar utcanévtáblák leszerelése Marosvásárhelyen

Nem folytatódott kedden a marosvásárhelyi utcanévtáblák leszerelése – mondta az MTI-nek Vass Levente parlamenti képviselő, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) marosvásárhelyi szervezetének elnöke.

A politikus múlt szerdán a marosvásárhelyi polgármesteri hivataltól kért magyarázatot a magyar utcanevek eltávolítására, és miután azt a tájékoztatást kapta, hogy a hivatal a prefektus utasítására járt el, kedden hasonló kéréssel fordult a prefektushoz. Valószínűnek tartotta, hogy a gyors politikai reagálás is szerepet játszott abban, hogy a csaknem öt kilométeres hosszúságú Dózsa György út nagyobbik részén továbbra is helyükön vannak a kétnyelvű utcanévtáblák.

A marosvásárhelyi polgármesteri hivatal múlt szerdán kezdett a magyar utcanévtáblák leszerelésébe, illetve a kétnyelvű utcanévtáblák román nyelvűre cserélésébe a város Kolozsvár felőli bejáratától a városközpontig haladó Dózsa György úton. A csütörtöki gyermeknaptól pünkösd hétfőjéig azonban munkaszünet volt a román közszférában, így a művelet kedden folytatódhatott volna.

Vass Levente az MTI-hez is eljuttatta a prefektus május 29-én keltezett átiratának a másolatát. Ebben a kormány Maros megyei képviselője a közigazgatási törvényre, és a törvény végrehajtását részletező kormányhatározatra hivatkozva kéri a polgármesteri hivataltól, hogy három napon belül távolítsa el a marosvásárhelyi Dózsa György út magyar utcanévtábláit.

Sorin Savu, a prefektus kabinetfőnöke kedden az MTI-nek elmondta: a prefektus tulajdonképpen egy bírósági ítélet végrehajtását kérte a polgármesteri hivataltól. Hozzátette a prefektus keresete nyomán a bíróság érvénytelenítette azt az évekkel ezelőtt hozott önkormányzati határozatot, amely alapján a kétnyelvű táblákat kihelyezték a Dózsa György úton. A prefektusi kabinetfőnök szerint az önkormányzatnak lehetősége lett volna újabb határozatban rendezni immár törvényesen az utcanévtáblák kérdését, de ezt nem tette meg, ezért szólította fel a kormány képviselője a táblák eltávolítására.

Romániában az önkormányzati törvény 2001 óta írja elő a többnyelvű feliratozást azokon a településeken, ahol egy kisebbség aránya meghaladja a 20 százalékot. A törvény azonban csak a településnevek és az intézménynevek többnyelvű kiírásának a kötelezettségét írja elő, az utcanevekről nem rendelkezik. Románia azonban 2008-ban olyan formában ratifikálta az Európai Kisebbségi és Regionális Nyelvek Chartáját, amelyben vállalta, hogy a hagyományos kisebbségi helyneveket is használja, amelyek mellett – szükség esetén – a hivatalos elnevezéseket is feltünteti. A charta szakértői a 2012-ben készített Románia-jelentésben külön kitértek arra, hogy a helynevek alatt nemcsak a településnevek értendőek. Konkrét példaként említették, hogy nem elégséges az utcák román megnevezése után odaírni a magyar „utca” szót, az utca nevét is ki kell írni a kisebbség nyelvén.

Marosvásárhelyen a kivándorlási hullámot kiváltó 1990-es etnikai konfliktusok után került kisebbségbe a magyarság, mely a 2011-es népszámláláson az összlakosság 43 százalékát tette ki.

Share this post

PinIt
scroll to top